Legacies – Az összes TVD és TO utalás

A Legacies a The Originals spin-offja és Mystic Fallsban játszódik így várható volt, hogy említésre kerülnek a korábbi sorozatokkal kapcsolatos dolgok. Ezeket szedtem most össze:

Hope bekerülése a Salvatore Iskolába

Hope Landon megnyugtatása érdekében megemlíti neki, hogy 7 éves korától az iskola tanulója. A Mikaelson lányt édesanyja Hayley iratta a Caroline és Alaric által alapított intézménybe még a The Originals 4. évadában.

Caroline Forbes

Habár Caroline nevét teljesen nem említik, de Lizzie és Josie miközben körbevezetik Rafaelt, elmondják neki, hogy szüleik alapították a Wickery sportot, amikor 10 évesek voltak.

Gemini koven

Alaric azzal próbálja megnyugtatni lányát Lizziet, hogy teljesen normális, hogy ilyen dühkitörései vannak, hiszen a biológia édesanyja Josette tagja volt a Gemini kovennek, akik olyan hírhedt gonosztevőket adtak a TVD világának, mint Kai Parker. “A biológia anyukád őrült boszorkány rokonai olyan sötét örökséget hagytak rád, amin folyamatosan dolgoznod kell, hogy felül tudj kerekedni rajta”

M.G ráhatása Landonra
M.G, amikora megpróbálja elfeledtetni Landonnal a történteket, ugyanazt a szöveget használja, amit Elena mondott Damonnek, hogy így törölje Jeremy emlékeit Vickiről: “Hiányozni fog, de tudod, hogy így a legjobb”
Stefan Salvatore emlék könyvtár
Stefan Salvatore megmentette Mystic Falls városát és nem mellesleg Caroline férje volt, még ha csak rövid ideig is, így természetes, hogy a hős Salvatoreről elneveznek egy részleget az iskolában.
A Mikaelson család
Hope, amikor Landon kérdőre vonja, hogy mi is ő valójában elmondja, hogy apja az  Ősi tribrid Klaus Mikaelson, édesanyja a Crescent vérfarkasok alfája és nagyanyja az Ősi boszorkány Esther így ő egy tribrid. egyedüli a fajtájából. Klausról egy külön fejezet is van a Salvatore Iskola egyik könyvében, amiben fő gonoszként utalnak rá.
A vérfarkas átok
Alaric utal a vérfarkas átokra Landonnak. Az átok egészen a Sívár születésig vezethető vissza. Alaric az átváltozás jellemzőit is felvázolja Landonnak, hogy az megnyugodjon, hogy Rafael teljesen normális.
Ismerős arcok
Nem csak utalások, de hús-vér emberi karaktereket is láthattunk a The Vampire Diariesből: Dorian Williamset, aki Alaric segítője volt anno és jelenleg az iskola könyvtárosának szerepét tölti be, illetve Matt Donovant, aki még mindig Mystic Falls seriffje.
Klaroline monológja
A Legacies premier epizódjának a végén Hope szájából elhangzik az “Most kiderült, hogy Landon nem is a történetem hőse, de amikor levadászom az ő történetében én leszek a gonosz” Caroline a The Originals utolsó évadában rájön, hogy Klaus nem a gonosz volta történetében és ezt el is mondja neki.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük