Legacies – Julie Plec a premierről

A Legacies premierje után Julie Pleckel készítettek több interjút is melyeknek főbb témája Landon rejtélyes kiléte volt:

Aki még nem látta a Legacies 1×01 epizódját, annak a bejegyzés spoilert tartalmaz, így csak saját felelősségre olvasson tovább!

A Legacies hivatalosan is üdvözölte a nézőket, akik láthatták az új Salvatore Iskolát és bemutatkoztak annak diákjai is. A történet azzal indul, hogy egy átkát újonnan aktivált vérfarkas Rafael bekerül az intézmény falai közé emberi legjobb barátjával Landon Kirbyvel. Azonban a fiú valódi kiléte foglalkoztat most mindenkit, hiszen nem lehet megigézni és egy több ezer éves természetfeletti kést is ellopott, aminek képessége egyenlőre ismeretlen. A riporter többek között erről is kérdezte Julie Plecet:

A Salvatore birtok megváltozott ugye? Nem őrültem meg?

Igen, az iskola megnyitása óta eltelt 10 év és ezalatt az évtized alatt természetesen kinőtte magát. Szóval úgy gondoltuk, hogy hozzáadunk új épületeket és szárnyakat, így egy valódi kastély jellegű intézményt kaptunk.

Hogyan rukkoltál elő a Wickery ötlettel?

Ezért jó írónak lenni egy egész csapattal a hátad mögött, mivel én szó szerint azt írtam a forgatókönyvbe, hogy “Quidditch-szerű játék” aztán jött Chris Grismer, aki egyébként a rendezőnk, és kitalált egy rögbi szerű játékot vegyítve vámpír sebességgel és lebegéssel. Innen jött az ötlet.

Az epizód egy masszív Landon cliffhangerrel ért véget, ez jelentheti azt, hogy a hét szörnye elem már a második epizódban debütál?

A Pilot számomra meghatározza az új világot és ráhangol a karakter konfliktusra. A második epizód azonban előkészíti a terepet az epizódszerű mitológiának, szóval a második epizód jobban megfelel a hétről hétre új epizódot bemutató sorozat formának. A nézők majd azt kérdezik, kik ezek a lények, hogyan harcoljanak velük, hogyan kötődnek Landonhoz és ahhoz a késhez és ki az igazi rossz fiú?

A hét szörnye formátum nyilvánvalóan sok új szörnyet mutat majd be, de a “jó fiúk” és az iskola állandó karakterinek ismeretében, hozzájuk adhatnánk ezeket az új szörnyeket ?

Az a célunk, hogy olyan szörny karaktereket hozzunk létre, akiket megszeretünk és ahelyett hogy megszabadulnánk tőlük, az iskola diákjaivá válnak. Ezt a célt még nem teljesen valósítottuk meg, de egyértelműen ez az, amit akarunk.

Arra jöttem rá, hogy amikor azt mondom “jó fiúk” az nem garantálja azt, hogy az iskolai diákjai valóban jók

Ez igaz, a sorozat ötlete az, hogy a srácokban meg van az, hogy hogyan legyenek egyszerre látványosak, együtt érzőek és hősök, de mindegyikük el van átkozva olyan módon, ami veszélyessé teheti őket más emberek számára. Szóval az egyensúly a két dolog között van: Hogyan hozzam ki magamból a legjobbat és közben hogyan álljak ellen a legrosszabb behatásoknak? Végül pedig tekintve, hogy természetfeletti lényekről van szó, az emberek gonosznak látják őket, hogyan küszöbölik ezt ki?

Hogyan befolyásolja Rafael jelenléte a Saltzman ikrek kapcsolatát?

Ez inkább emblematikusan, a lányok egymástól függő viszonyában játszódik le, és hogy Josie úgy érzi, hogy nem kell Lizzie nagyon kényes hajóját megfúrni. Ez kevésbé egy szerelmi háromszög és több: Melyik nővér nyer egy olyan helyzetben, amiben mindketten ugyanazt akarják? Amikor felteszed azt a kérdést, hogy melyik testvér nyer, akkor vissza kell tekinteni a Vámpírnaplókra és emlékezni, hogy honnan jöttek ezek a lányok és milyen az egész családjuk. A történetük és a konvenjük mitológiája olyasvalami, amit fel fogunk tárni a sorozatban, szóval akik rajonganak a Gemini kovenért azok meg tudják jósolni, hogy milyen utat kell végig járniuk a testvéreknek.

Ezt a feltárást visszatekintések formájában fogjuk látni?

Nem mondanám a visszatekintéseket általánosnak, de meg van az a vágyunk, hogy minden karakter eredetét bemutassuk ilyen-olyan módon, akár visszatekintés által vagy egy karakter emlékein keresztül. Mindegyiküknél felmerül a kérdés, hogy kerültek ebbe az iskolába. Ez egy nagyszerű lehetőség egy történet számára.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.