Kezdőlap 3. évad Legacies 3. évad – Hope és Landon kapcsolata veszélybe kerül -spoiler

Legacies 3. évad – Hope és Landon kapcsolata veszélybe kerül -spoiler

drea

Danielle Rose Russell egy interjúban mesélte el, hogy a Handon páros komoly megpróbáltatások elé néz és a sorozat sötétebb fordulat vesz:

Szerencsére Hope az első rész végére már magához tér. Úgy érzem, hogy amikor a Legacies-ről van szó, soha semmi sem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Lesznek-e valamiféle utóhatásai a felébredésének?

Azt hiszem, hogy míg Hope természetfeletti kómában van, mindenki azt gyanítja, hogy a Halottidéző áll ennek a hátterében. Tehát az emberek nyilvánvalóan kétségbeesettek és nagyon aggódnak érte, mert senki sem tudja, miért nem tér magához. Amikor mégis felébred, látni fogjuk a miértjét. Nyilvánvalóan ebben a természetfeletti, kómás állapotban volt. Bárcsak többet mondhatnék, de nem tehetem anélkül, hogy elspoilerezném. Biztosra vehetjük, hogy bizonyos következményei lesznek.

Landon azzal ébresztette fel, amit én egy igazi szerelem csókjának mondanék. Úgy tűnik, nagyon-nagyon jól alakulnak köztük a dolgok, ami elgondolkoztat, hogy hamarosan káoszba torkollik az egész. Mit tudsz mondani a kapcsolatukról, és az évadbeli alakulásáról?

 Úgy gondolom, hogy ez az évad nagyon is Hope és Landon centrikus, és a kapcsolatukra összpontosít . Nyilvánvaló, hogy a az évad elején azt látjuk, hogy minden rendben köztük, de nem maradhat minden idilli. Valójában azt gondolom, látni fogjuk, hogy sok külső erő próbálja elszakítani Hope-ot és Landont egymástól, és azt is, ahogy harcolnak egymásért, de nem tudjuk, meddig bírják. Szerintem, érdemes fontolóra venni, hogy Hope és Landon teljesen ellentétes természetfeletti lények: Landon Malivore fia, aki fatális hatással van Hope-ra és ez igaz visszafele is. Azt hiszem, ez olyasmi, amit az évadban is körbejárunk, ennek nagyon is örülök, mert úgy gondolom, hogy ez egy teljesen új értelmet ad a kapcsolatuknak.

Landon és a vele tavaly kialakult helyzet miatt mindenki azt hitte, hogy meghalt. Csak feltételezem, hogy a vele történteknek is következményei lesznek, és nem csak Hope-al történteknek.

Igen, teljes mértékben. Ez az évad rengeteget foglalkozik  Landon-nal és az egész családi dinamikájával, és azt, hogy ki ő. Azt hiszem, mivel tavaly megölték, akkor mindenképpen változtatni fog ebben az évadban. Erősebb karakteríven megy keresztül, mint valaha láttuk. Nagyon érdekes, és alig várom, hogy új, kissé sötétebb fordulatot vegyenek ezek a karakterek, amit szerintem ebben az évben biztosan látni fogunk.

Az epizód végén megkaptuk azt az utolsó másodpercet, amiben a Legacies mindig  is nagyon jó volt, mivel Alyssa és a Halottidéző látszólag újfent összefognak. Egyértelműen láthattuk, hogy Hope-nak problémái vannak mindkettővel. Most, hogy magához tért, milyen bosszúságokat okoz ez a kettő neki ebben az évadban?

Egyértelmű, hogy a Halottidéző tavalyi, Alaric-kal való megállapodása az, ami miatt Landon tavaly meghalt. Tehát azt hiszem, hogy Hope rendkívül dühös. Valóban fogunk látni további interakciót a Halottidéző és a Hope között, amibe jobban bele akartam merülni. A Halottidéző-t alakító Ben Geurens elképesztően tehetséges színész, akivel csodás együtt dolgozni. De visszatérve Hope-hoz, mindig megpróbálja megmenteni a napot, úgyhogy szerintem ez most se változik, főleg, ha Landon-ról van szó. Még soha nem alakítottam Hope-nak ezen oldalát, ahol megpróbálja megmenteni a napot, de sokkal sötétebb, rögeszmésebb módon, mert kétségbeesetten próbálja megmenteni Landon-t és meg kell birkóznia  az említett külső erőkkel, amelyek megpróbálják szétszakítani őket.

Az előző évad azzal zárult, hogy Hope valóban nagy erőfeszítéseket tett Josie megmentése érdekében. Hogyan alakul a kapcsolatuk az új évadban? Hogyan képes fejlődni azok után, amin keresztül mentek, főleg a Dark Josie miatt?

Szerintem láttátok, hogy Josie lemondott a varázserejéről és minden ilyesmiről, miután a sötét énje átvette az irányítást. Azt hiszem, az hogy, hogy eltávoldik másoktól, inkább a karakteríve ebben az évadban. Ami Hope-ot, a barátait és a körülötte lévő embereket illeti, azt kell mondanom, hogy az évad sokkal inkább Hope-ra és Landonra összpontosít Azt hiszem, ez némi feszültséget vagy távolságot kelthet közte és a barátai között. Szóval nem tudom. A forgatókönyvekben még nem jutottam el ilyen messzire, de együtt meg fogjuk tudni.

A Legacies rajongói csodálatosak. Handon-nak, valamint Hosie-nak is vannak rajongói. Milyen érzés, hogy két ilyen szenvedélyes csoport közepén állsz?

A szenvedélyes szót határozottan használnám. Számomra csodálatos látni, hogy az emberek valóban ilyen szinten foglalkoznak ezekkel a karakterekkel, és tényleg reménykednek abban,  Hope női főszereplő, és képes feltárni szexualitásának különböző részeit. Annyit tudok mondani, hogy nincs ráhatásom, hogy mi történik, de teljesen nyitott vagyok arra, hogy más emberekkel lássam Hope-ot, akár Josie-val, akár más szereplőkkel a jövőben. Addig, amíg van értelme a történetnek. De ez megint az írókon múlik. Tényleg szórakoztató, és megéri, ha a rajongók így lelkesednek karaktereink iránt.

Az Legacies a hét szörnyeiről ismer. Mit tudsz mondani az új évad ellenségeiről?

Úgy gondolom, hogy ez az évad inkább a Malivore-ra koncentrál, semmint a különféle szörnyekre. Szerintem, végre valahogy elérkezünk egy ponthoz a sorozatban és annak történetében, hogy innen merre tovább? Úgy gondolom, hogysorozat sokkal inkább a Malivore-ra koncentrál, mint a konkrét szörnyekre. Ez nem azt jelenti, hogy ebben az évadban nem lesznek szörnyek, de szerintem hogy látni fogjuk, hogy a Malivore-történet kiteljesedik. Szerintem tényleg érdekes hatással van Hope-ra és Landonra, valamint a többi karakterre.

Kapcsolódó bejegyzések

Hozzászólások

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .